Madáchosok sikere az EKE TDK pályázatán
2018 február elején került megrendezésre az egri Eszterházy Károly Egyetem a Tudományról Diákoknak Kíváncsiságból címmel, középiskolásoknak meghirdetett pályázatának második fordulója.
A pályázati kiírás szerint a szervezők elképzelése a következő:
„A Tudományos Diákköri mozgalom (TDK), a felsőoktatásban tanuló tehetséges, a tudományos problémafelvetés iránt érzékenységet mutató vagy egy-egy művészeti ágban kiemelkedő hallgatókat segíti kutatásaik megvalósításában, eredményeik publikálásában.
A felsőoktatást jellemző, s a TDK-ban megvalósuló tehetséggondozás, folytatása a középiskolákban folyó tehetséggondozásnak. A tanulmányaikat felsőoktatási intézményben folytató középiskolásoknak alapvető érdeke, hogy megtalálják azokat a TDK köröket az általuk választott felsőoktatási intézményben, mely segítheti őket tudományos és művészeti előmenetelükben.
Pályázati kiírásunkkal hidat szeretnénk képezni a középiskolákban és a felsőoktatásban zajló tehetséggondozás között, azzal a céllal, hogy a középiskolai diákok minél hamarabb betekintést nyerhessenek a felsőoktatásban zajló TDK tevékenységbe, s így későbbi választásuk és felsőoktatási tanulmányaik megkezdése során, tudatosan keressék azokat a műhelyeket, melyek segíteni tudják őket. Ennek a tudatosságnak a kialakítását és annak első lépését támogatja az általunk kiírt pályázat.
A pályázat – ettől az évtől, az eddigi igényeket és tapasztalatokat is figyelembe véve – több típusú megmérettetésre ad lehetőséget. Pályázni lehet tudományos témájú esszével, rövidfilmmel, tematikus fotóanyaggal, illetve egyéni vagy csoportos élőzenei produkcióval.”
A Salgótarjáni Madách Imre Gimnázium -Az egy köznevelési intézményből legtöbb hallgatót delegáló díjat is elnyerve- 26 diák és 7 felkészítő 28 pályamunkájával vett részt a megmérettetésen. Minden pályázónk bejutott a második fordulóba. 6 diák esszé-előadás, 6 diák esszé-poszter szekcióban, 4 diák film, 3 diák poli-fotó és 11 diák mono-fotó szekcióban versenyzett. Néhány tanítványunk két kategóriában is versenyzett.
A második fordulóba való bejutás, a bemutatókészítés, poszterkészítés, szóbeli előadás összeállítása és mindezek bemutatása is életre szóló élmény. Ezen túl tanítványaink szép eredményeket értek el.
Kaspár Gyöngyvér 10.B |
Kulturális örökség A múzeum tanulást segítő szerepe egy középiskolás szemével |
esszé – előadás |
Kele Szabó Ágnes |
2.díj |
Kojnok Petra 10.B |
Kulturális örökség A helyi kulturális örökség jelentősége |
esszé – előadás |
Radnai Zsuzsanna |
3.díj |
Angyal Kata 12.B |
Pszichológia Gyászfeldolgozás |
poszter –előadás |
Schneiker Éva |
2.díj |
Pozsik Gábor, Kisbali Bence 10.A |
Itt élek én … Bátonyterenye |
film |
Kele Szabó Ágnes Somodiné Gubányi Gabriella |
különdíj |
Gál Aniella 12.C |
Portré |
mono-fotó |
Kele Szabó Ágnes |
1.díj |
Nagy Abiáta 11.B |
Képriport – fotósorozat |
poli-fotó |
Kele Szabó Ágnes |
3.díj |
Bajczár Panna 10.C |
Portré – fotósorozat |
poli-fotó |
Kele Szabó Ágnes Shah Timor Shah Gabriella |
különdíj |
Nagy Richárd 11.B |
Motion blur – fotósorozat |
mono-fotó |
3.díj |
A felkészülés során a diákok megtapasztalták a kutatómunka, az alkotó folyamat sokrétűségét, nehézségeit, a felkészítőkkel való együttműködés és a jól végzett munka eredményességét, örömét. Ez időigényes, de tanulságos fejlesztő folyamat.l
A helyszíni előadás pedig egy olyan helyzet, amiben a gyerek –életében talán először– kipróbálhatta magát. Sok idegen ember előtt kellett megszólalni, felkelteni a téma és az előadás iránti érdeklődést, le kellett győzni a félelmet, kishitűséget, bebizonyítva, hogy a gondosan végzett munka, a tudás határozottá, magabiztossá tesz.